latinok

A latinok indoeurópai nyelvet beszélo ókori itáliai nép, a latiumi síkság lakói. A vegyes eredetu nép (többnyire hamvasztásos jellegu temetkezés jellemzo kultúrájukra, de felbukkan a halottak eltemetése is) eredetileg számos kis közösségben, úgynevezett populusban élt, amelyek az i. e. 8. század – i. e. 4. században fokozatosan olvadtak össze nagyobb államokba, a legerosebb közülük Róma volt. A populusok vallási jellegu szövetséget alkottak, amelyek közül a legtöbb tagot a Jupiter Latiaris kultuszcsoportja számlálta at Alba-hegyen. Vezetése korán római kézbe került, ám ez nem jelentett egyben politikai irányító szerepet is. A legjelentosebb ferentiai liga Diana ariciai szentélye körül tömörült, és az i. e. 6. század – i. e. 4. században egész Latium központjának számított, ahol a független populusok képviseloi egyenlo feltételek alapján tárgyaltak, megválasztották szövetségi tisztségviseloiket és egyeztették politikai tisztségviseloiket. Ezeket a feltételeket a római etruszk uralom és a többi latin állam Róma ellen viselt háborúja (i. e. 498 – i. e. 493) után Spunius Cassius consul szerzodésben újra megerosítette. A helyzet változatlan maradt az i. e. 5. század zavaros idoszakában is, ám a következo században Róma egyre nagyobb mértékben kezdett beleavatkozni szomszédai ügyeibe. A latinok i. e. 340 és i. e. 338 között fegyvert fogtak az új politika ellen, ám a rómaiak a samnisok segítségével leverték oket, a szövetséget feloszlatták, a kisebb államokat bekebelezték, a nagyobbakat pedig alávetett szövetségeseikké tették.